CSODÁK MA

Anamnézis: ”Megtért lelki állapotba került, közvetlen Isten kapcsolatban áll.”

Adrienn egy sokórás életmentő gerincműtét után pár héttel furcsa, ijesztő, fájdalmas tünetekkel került újra kórházba.  Ezúttal többgócú SM-t, azaz szklerózis multiplex betegséget diagnosztizáltak nála. Az ezerarcú – mondhatni személyenként egyedi tünetegyüttessel járó – központi idegrendszert romboló, súlyos esetben azt felszámoló ún. autoimmun betegség ma még gyógyíthatatlan. Adrienn kezelőorvosa szerint – aki már 30 éve SM specialistaként praktizál – még az sem derült ki eleddig, hogy voltaképp mi indítja be, és okozza azt a folyamatot, amelyben a betegek immunrendszere, az idegrostokat védő myelinburkolatot kezdi el lebontani, sőt magukat az idegsejteket is degenerálja. Attól függően, hogy a központi idegrendszer mely területein jön létre ez a gyulladásos állapot, a beteg életében a legkülönbözőbb működészavarok jöhetnek létre. Az alig észrevehető változástól kezdve a tünetek akár az egyén teljes életét felboríthatják, hiszen csődöt mondhatnak olyan alapfunkciók, mint az észlelés, az akaratlagos mozgás, a vegetatív anyagcsere folyamatok, de drasztikusan sérülhet az érzelmi élet és a gondolkodás is. Van olyan beteg, akinél a tünetek hullámzanak, van, akinek folyamatosan, lejtőszerűen romlik az állapota.

A doktor úr tapasztalata az, hogy e betegség gyógyításánál nagyfokú empátiára van szükség az orvos részéről, hiszen el kell fogadtatnia a beteggel, hogy mostantól együtt kell élnie élete végéig ezzel a betegséggel, és támogatnia kell a klienseit abban, hogy e megrázó felismerés ne feladást, összeomlást, hanem küzdeni akarást hozzon létre bennük. A helyzet nem csak a betegre és orvosára, de a családra is hatalmas terheket ró…

„Adrienn összetört, kétségbeesett állapotban került hozzám. Végtagjai nem engedelmeskedtek neki, erős látászavarai voltak, a nagyon erős gyulladáscsökkentő, ún. lökésterápiára volt szüksége. A kezelés után egyszerűen eltűnt a szemeim elől. Mikor - több mint félév múlva – újra megjelent nálam, egy teljesen más embert láttam viszont. Gyógyszer szedése nélkül, teljesen panaszmentes volt. A legfeltűnőbbnek azt találtam, hogy euforikus, ragyogó lelkiállapotban volt, olyan előre mutató bizonyosságtudattal, ami a legnagyobb erőt tudja adni ahhoz, hogy valaki megküzdjön egy ilyen betegséggel.”

Adrienn már a betegség előtt is hosszú ideje egyedül nevelte három kamaszodó gyermekét. Az addig meglehetős jólétben, kényelemben, biztonságban élő fiatalok alól édesanyjuk betegsége valósággal kihúzta a talajt. Attilának, – a legidősebb testvérnek – addig eszébe sem jutott „felnőni”, vagy átvenni a családfő szerepét.

„Amikor anyu már egész nap csak feküdni bírt, muszáj volt egyik napról a másikra felnőtté válnom. Érdekes, hogy a betegsége előtt, amikor minden jól ment, valahogy eltávolodtunk egymástól, alig kommunikáltunk, de amikor minden összeomlott körülöttünk, hirtelen közelebb kerültem hozzá, sokat jártam be - ahogy a testvéreim is – hozzá beszélgetni, olvasni neki, erőt önteni belé. Bár volt, amikor úgy éreztem anya kezd csendben beletörődni, és kezdi feladni a harcot, valahogy legbelül képtelen voltam elhinni, hogy meg fog halni. Egyszerűen csak tudtam, hogy egy nap úgyis felkel, meggyógyul… Ma már el sem tudom képzelni róla, hogy ne küzdene meg bármivel!”

Miki – a középső fiú – bevallása szerint akkoriban szokott rá a dohányzásra, hogy valamivel csökkentse a feszültségét…
„Azt hiszem ez valójában önsajnálat volt. A szuper körülményeink – saját tévé, számítógép, menő cuccok… stb. – egy pillanat alatt köddé váltak. Akkor jöttem rá, hogy milyen gyorsan változhatnak meg, tűnhetnek el biztosnak hitt dolgok. Kemény volt azzal szembesülni, hogy például elviseljem, milyen ciki, az iskolából hazahordani az „adomány” kaját, hogy legyen egyáltalán valami ételünk otthon is. Borzasztó volt anyát látni, hogy nem képes mozogni, alig lát, rosszul van… sírtam. Aztán meg a haverjaimmal való folyamatos bulizásba, ivászatba fojtottam az egészet. Sok konfliktusom volt vele a betegsége előtt, sok minden nem tetszett a régi életében, haragudtam rá, mert úgy éreztem elhanyagol… Egyben mégis biztos voltam – meg fog gyógyulni!”

Virág, a legfiatalabb, mindent magában tartott. Decemberben, amikor nem csak azt mondták meg neki, hogy az édesanyja nagyon beteg, hanem azt is, hogy meg fog halni, nem hitte el. Azt mondja, talán csak félt szembenézni a realitással.  Senkinek sem beszélt az iskolában arról, mi a helyzet otthon. Tanulásba menekült, hogy ne kelljen arra figyelnie, arra gondolnia, ami az anyukájával történik.

„Azt hiszem,  ez nem igazán szerencsés, de nem vagyok képes beszélni a problémáimról. Minél nagyobb, annál kevésbé. Miért mondtam volna el az osztálytársaimnak?! Hiszen nem tudtak segíteni, senki se tudott segíteni, azt meg nagyon nem akartam, hogy sajnáljanak! De az biztos, hogy közben megtanultam értékelni a dolgokat, azt hogy mi probléma tényleg, és mi nem. Emlékszem egyszer hallgattam az osztályban, hogy panaszkodott valaki az ő nagy gondjáról, -ami, persze egy jelentéktelen gyerekes dolog volt csupán – és éreztem, hogy nőni kezd bennem a düh...Nagy „meccs” volt – a végén rá kellett jönnöm, hogy másoknak is lehet valódi problémájuk…”
-Virág! Azt mondtad, hogy nem hitted el, anyukád meghalhat, mert féltél…
„ Nem is tudom. Biztos volt bennem alapból félelem is, de nem hiszem, hogy ez volt a domináns. Tudod, egyszerűen csak tudtam, hogy nem jött még el az ideje, vagyis hogy most még nem halhat meg!”

Dina - legjobb barátnő – számára valóságos ámokfutás volt Adrienn betegsége. Előtte végigasszisztálta Adrienn életének szélsőséges eseményeit, „se veled, se nélküled” típusú Hollywood-i filmbe illő szerelmi kapcsolatát, utazásait, hóbortjait, üzleti vállalkozásait, végigmulatott vele sok görbe éjszakát… Ami mégis igazi bajtársakká kovácsolta őket, az, az a tény, hogy anyaoroszlánként védték és nevelték egyedül, apa nélkül a gyermekeiket.

Dina ma már némi lelkiismeret furdalással meséli, volt egy pont, egy őrült indiai utazás ötlete, amikor ki kellett volna józanítani barátnőjét: „Túlpörögtél, a vesztedbe rohansz!” Nem tette meg. Se ő, sem senki más. Miután Adrienn hazaérkezett a „kéjutazásról”, jött a gerincműtét, mentálisan nagyon leromlott, hol depresszív, hol mániákus tüneteket mutatott, a korábbi gazellatermetű, manekenalakkal megáldott nő egyetlen hónap leforgása alatt 25-30 kilót hízott. A következő 2 hétben pedig erős fájdalmaktól gyötörten, teljesen összeomlott.

„Egy idősebb régi barátnője, aki valahogy kicsit a pótanyukája is volt Adriennek, hívott fel a kórházból zokogva. Bénultan álltam, és nem tudtam még gondolkodni sem. Csak annyit tudtam arról a nyomasztó szóról, hogy szklerózis multiplex, hogy gyógyíthatatlan, rettegett betegség.

 Mikor kiengedték a kórházból, már az volt a hír, hogy nincsenek kilátásai, körülbelül 6 hónapja van hátra. Végtelenül kétségbe volt esve, de nem maga, hanem a gyerekek miatt. Nem tudott többé dolgozni, pedig ő volt a családfenntartó. Egyik napról a másikra ott maradtak jövedelem nélkül.  Ő az energikus, mozgékony nő, aki üzleteket kötött, irodalmi szalonokat szervezett, óriási társadalmi életet élt, hétvégeken kora hajnalban képes volt felkelni, hogy kalácsot süssön reggelire a gyerekeinek, végigtáncolta az éjszakát, most egész nap szinte mozdulatlanul fekszik. Azt hiszem akkor jelent meg nála a betegségtudat, amikor fél szemére megvakult és már nem tudott maga olvasni. Az volt a mélypont. Én meg ide-oda rohangáltam, hogy adományokat, szociális-karitatív segítséget szerezzek neki, hogy legalább addig fizetett közös albérlete legyen a gyerekekkel, amíg él. Tudta, hogy ha ő már nem lesz, elintézem a kollégiumi lakhatást a gyerekeknek. Eltűntek az emberek, légüres tér lett körülötte, végül a nehezen szerzett lakbér-támogatás is megszűnt, és teljesen kilátástalanná vált a helyzet. Féltem, hogy idegösszeomlást kap.

Ezekben a napokban üzleti tárgyalásra kellett mennem egyik régi jó barátomhoz, kollégámhoz. Nem bírtam tovább, a tárgyalás után kiszakadt belőlem a düh, a kétségbeesés, és mindent ráöntöttem Tamásra. Ő – mint mindig – mély együttérzéssel végighallgatott, majd közölte, most itt kell maradnom, ne mozduljak. Én engedelmesen ülve maradtam, mire ő behívta a rá váró, időpontra érkező ügyfelét. Nagyon barátian üdvözölték egymást. Tamás akkor rám nézett és csak annyit mondott: No, akkor most neki meséld el azt, amit előbb nekem mondtál el! Furcsa volt a helyzet, de nem törődtem vele, csak mondtam, mondtam. Az idegen, nagyon szimpatikus férfi pedig végighallgatott türelmesen, és azt mondta, tud segíteni. Nem kérdőjeleztem meg… Délután Tamás felhívott, és megkérdezte, hogy tudom-e ki volt az a férfi délelőtt az irodájában. Igaz, bemutatkozott, és megadta a telefonszámát, de sokat nem mond az a név, hogy Nagy József. Tamás nevetett, és közölte, az illető a Hit Gyülekezetének az egyik pásztora. Mikor elmentem a Hit Parkba és úgy 3-4 órát beszélgettem Józseffel, alapjaiban változott meg az addigi – igaz, nagyon homályos, felületes - képem a kereszténységről. Elmeséltem boldogan Adriennek telefonon, még ott a Hit Parkban, hogy milyen fantasztikus ez itt, és hogy jönnek Józsefék segíteni. Nagyon szkeptikusan fogadta, de beleegyezett a látogatásba. Két hét múlva már ott vártam Adriennel együtt a betegágya mellett őket, és teljesen ledöbbentem, amikor hatalmas ajándékcsomaggal, rengeteg étellel és ruhával megérkezett József és Erika, a felesége. Onnantól nem igazán értettem az eseményeket… Csak azt láttam, hogy József csendesen, de erővel beszél folyamatosan Adriennhez, és egyszer csak Erika közelebb hajol hozzá, és ő is el kezd beszélni. Nem telt el 10 perc, és Adrienn minden porcikáját rázta a zokogás. Olyan atmoszféra alakult ki, aminek napokig a hatása alatt maradtam. Végtelenül zavarba jöttem, halkan elnézést kérve elköszöntem, és elrohantam. A következő félévben csak telefonon tartottam a kapcsolatot

Adriennel, mert akármikor megkérdeztem, mit kellene intéznem, vásárolnom, megoldanom, közölte, hogy semmit, Józsiék már mindent elintéztek, bevásároltak, megoldottak. Ha őszinte akarok lenni, egyik napról a másikra teljesen levették a terhet a vállamról. Amikor aztán megbeszéltük Adriennel, hogy elviszem autóval Attila ballagási ünnepségére, szájtátva néztem, ahogy elegánsan, kivirultan lesétál a negyedik emeletről, majd vidáman virágot vásárol és végigállja az ünnepélyt. A csúcspont az volt, amikor könnyedén végiglejtette a „kötelező” táncot a nagyfiával! Emlékszem az iskolában felbőszülten nekem támadtak szülők és tanárok, hogy miket beszéltem, hazudoztam én összevissza Adriennről, hogy milyen súlyosan beteg, hogy nem tud lábra állni, hogy haldoklik, amikor a vak is láthatja, hogy makkegészséges…”
Jómagam – akit az a megtiszteltetés ért, hogy papírra vethetem itt és most az ő történetét -, Adriennt egy ragyogó szemű, irigylésre méltó vitalitással rendelkező nőként ismertem meg.

Azonnal magával ragadott az életöröme, a kedvessége, az a kifogyhatatlannak látszó energia, ami minden mozdulatából, szavából áradt. Bevallom, nem tudtam őt elképzelni betegnek, gyengének, erőtlennek, kiszolgáltatottnak és tehetetlennek. Valójában nem is nagyon szerettem volna így elképzelni…
Ezért, meg sem próbálom én leírni a nevében azt az időszakot, amikor mindez megváltoztathatatlannak látszó tény volt az életében. Amit Adrienn átélt, egyedül ő hivatott, és ő képes hitelesen szavakba önteni…

„Pokoli fájdalomra ébredtem. A kín egészen mélyen a gerincvelőből indult, és elérte testem minden részét. Hátba dobtak egy dárdával csak biztosan nem látszik. Őserő csapott le a hátközépi csigolyáimba, és összezúzta a XI-diket. Olyan erővel távozott a gerincoszlop folytonosságából balra a csigolya, mintha kiütötték volna, vagy legalább elütöttek volna jobbról egy kamionnal.
Semmi ilyen előzmény nem történt.
Szerintük. A világ szerint. A tudomány szerint. Megmagyarázhatatlan.
Azonnal javasolt műtét és tájékoztatás a lehetséges kockázatokról , illetve az én esetemben arról az egyről ,ami a halál volt.
Döntöttem.
Meg akarok halni.
Nem kellesz Örökkévaló. Hazudtál, mert azt mondtad létezel és megtartasz.
Nem is vagy.
Isten kontra Ördög sakk-matt 0:1
Az egész dialóg közöttünk mindig is egy kamu volt.
Téged kereslek gyerekkorom óta, egy ideje írok is Neked, de nem válaszolsz, és most ez az eredmény.
A gerincműtét után 6 héttel minden gyöki tünet visszatért,  és 48 óra alatt a bal szememre megvakultam. A háromdimenziós látásom megszűnt. Visszakerültem a kórházba.
A rettegés és várakozás furcsa mixe vett körül, amíg kimondták az orvosok –SM.
Elfogyott a levegőm. Megfulladok. Próbálom beszívni és nem megy.
A kísérőm orvosért kiált.
Az  adjunktus nő kiszalad az egyik kórteremből.
Két oldalról felemelnek, és kitárják az ablakot, majd hangosan rám parancsol: Vegyen levegőt! Szívja tele a tüdejét! Gyerünk!
Tekintetem a poros parkolóra esett, és végrehajtottam az utasítást. Félig vakon, emberek támogatásával elértem életem mély pontjára.
Levegőt sem tudok venni magamtól.
Azt hittem ez egy könnyű dolog.
Sóhajtani, beszélni, lufit fújni. Nem én irányítom. Engem irányítanak. Eddig volt és most nincs.
Az orromon keresztül beszivárgott némi levegő azután megemelkedett a mellkasom is.
Akartam lélegezni.
-Tovább! - jött az újabb parancs.
Nagyon nehéz. Jó lenne abbahagyni, de épp tudattal megfulladok és ez az érzés mindent felülmúlt.
Újabb szufla. Alig hallhatóan, újra ritmusban vettem a levegőt.
Rettegtem, hogy újra leáll.
Bevittek a kórterembe. Vénakeresés, és beadták a lökésterápiának nevezett életmentő kezelést.
Négy napig kaptam. Állítólag egy lórúgásnyi szteroidot.
Barátok jöttek látogatni. Tekintetük búcsút vett Tőlem.
Az önutálat beteljesítő hadművelete elvégeztetett. A fehér vérsejtjeim felzabálják az idegpályáimat.
Detonáció testben. Ráléptem a pokol aknájára.
Dina felhívott, hogy mit szólnék hozzá, ha a Hit gyülekezete megkeresne. A beleegyezésemet kérte, hogy felhívhassa Nagy József pásztort. Legyen! – mondtam.
Dina visszahívott, hogy megy a Hit Parkba, mert ott várja Nagy József.
Eltelt egy hét.

Nagy József, és a Hit Gyülekezete neve állandóan bekúszott az elmém képernyőjére. Dina értesített, hogy egy héttel eltolták a látogatásukat.
Most már aktivizálva lett a türelmetlenség zóna az agyamba.
Leráztak.
Lehet, hogy nem is lesz jövő hét…
Megérkeztek.
József pásztor és mellette felesége. Egy kicsit megnyugodtam mikor megláttam Őket.
József pásztorból áradt valami tiszta igazság. Szilárd és rendíthetetlen meggyőződés a létezésről, a valóságról, amiben épp ott voltunk.
Minden egyes szava, de még a lélegzet vétele is orvosság volt.
Minden sejtem, és mindaz, ami az atmoszférámba volt, reagált.
Kérdezgettek a múltamról.
Válaszoltam, és olyan dolgokat is elmondtam, amiket az ember nem igazán szokott első találkozás alkalmából megosztani másokkal.
Erika előre dőlt és azt mondta:
-A názáreti Jézus Krisztus nevében jöttünk! Nincs másban Üdvösség!
Gyűlölni kezdtem. Hol van a szeretet és az, amikor két ember leül beszélgetni?
Tök mindegy. Beszéljenek, aztán menjenek a dolgukra.
József hanghordozása nagyon nyugodt volt. Belekezdett, és elmondta a hitük alapját, a  Feltámadást és azt is, hogy Jézus értünk jött el a fiakért, és nem fogadtuk el a megváltást.
Megmutatta Jesája, és a többi próféták idevonatkozó verseit a Bibliában.
Áradt belőle megint az a mély és igaz valóság, ami olyan rendíthetetlennek tűnt akkor, hogy először éreztem valamit stabilnak a környezetemben hosszú idő óta.
Megdöbbentem. A reménységtől, amit eddig még sosem éreztem igazán. Jobban érdekelt a jelenlétük, mint eddig bármi ezen a Földön.

Figyeltem tovább...
Falhoz lettem állítva. József beszéde megnyugtatott. Erika kontrái meg egyre jobban dühítettek.
Nem lehet, hogy  a megoldás náluk legyen.
József azt mondta imádkozzunk. Meg kell térnem, és elmondani a megtérők imáját, bocsánatot kell kérnem,  hogy az Úr beköltözhessen, eltörölje a bárány vére a bűneimet, Örökéletet kapjak.
Óriási küzdelem volt bennem. Egyik oldalon a szégyen, hogy elárulok mindent, ami eddig fontos volt nekem. A másik oldalon meg egy hatalmas erő, ami le akart teríteni az oltárra, hogy soha többé ne legyek önmagam, hanem megadjam magam , és feláldozzam mindazt ,ami szuverén volt eddig.
Nagyon féltem. Remegett a belsőm, és a legképmutatóbb álarcot vettem fel, hogy mindezt ne is lássa senki.
Dina elrohant.
Sürgős dolga akadt.
Én döntöttem. Elmondok bármit, majd letagadom, majd ...mindegy is, csak húzzanak minél előbb el innen. Szégyen borított el  Dina, és még a lehetséges atmoszférám előtt is. Mosolyogtam.
Belevágtam.
József mondta,  én meg utána.
Behívtam a szívembe  az Úr Jézust ,és mikor az imának ahhoz a részéhez érkeztünk, hogy:
Bocsáss meg nekem Úr Jézus, elfogadlak Uram Izrael Messiásának, személyes Megváltómnak, Szabadítómnak... - a szívem meghasadt. Elöntött a leglágyabb forróság és fény, láttam a szemeimmel, pedig csukva voltak, és a szellemem megnyílt az Örökkévaló végtelen királysága előtt.
-ÉLEK- szólt hozzám egy szelíd hang. Először lett kapcsolatom a Teremtő Istennel. Örökkévalóval. Áthatott a szavával, József pásztor szavával...hitével.
-Nem halok meg soha!
Hallottam, hogy valami furcsa nyelveken szólnak felettem, de sem ők, sem a körülöttem lévő tér nem jelentett semmit. Áthatolható volt és tünékeny. Ömlött a könnyem.
Az ÚR az!!!!!!!!!!
Meleg volt, nagyon meleg. Szerelem áradt szét a szívemben. Igaz egyesülés.
Haza találtam.
Csecsemőnek éreztem magam, és sírtam. Zokogtam, és olyan szerelemre ébredtem, mint még soha.
Azóta is tart.
Végre, Vagyok!
Testé lett az Ige, és az Élet a szívembe költözött örökre.
Míg olvasom az Igét, az Evangéliumot áradnak a könnyeim, mint a patak, és időnként meg kell állnom, mert beszél hozzám az Örökkévaló, Mindenható Isten. Ketten olvasunk, én Őt, és Ő is engem a Biblián keresztül.
A Mindenható megkezdte az edzésemet az egészség felé, a romolhatatlanság olimpiája felé.
Szívemben zajlott a tréning.  Hallgattam Isten Igéjét, kimondtam. Izmosodott a hitem.
Küzdöttem a térrel és idővel, mint egy birkózó szőnyegen az ellenfelek egymással, de az Igének mindig megadta magát a tünet.
Nem kellet soha többé semmilyen algamix , meg hazug segédanyagok. Isten szavának engedelmeskedett az élő organizmus.
Minden fölött tekintélye van az Igének.
Alárendelődött a matéria. Átnyúlt rajta, és meggyógyított!”

A zárójelentésből:
„Anamnézis: 4 hónappal ezelőtt világképe hirtelen befolyás hatására gyökeresen megváltozott.
Megnyugodott, bizonyságra lelt.
Megtért lelki állapotba került, közvetlen Isten kapcsolatban áll.
A Hit Gyülekezete aktív tagjává vált.
Gyógyszert nem szedett.
Kettős látása megszűnt, lábai megerősödtek.
Gyógyszeres kezelést nem igényel.”

Írta: Lehel Adrienn és Lőwy-Korponay Bereniké