CSODÁK MA

Martus Pál
Alkoholista voltam

"Harmincéves korom tájékán szoktamrá az alkoholra. Mindez egy munkahelyváltáshoz kötődött..."

"Harmincéves korom tájékán szoktam rá az alkoholra. Mindez egy munkahelyváltáshoz kötődött: egy új termelőszövetkezetbe kerültem, magasabb beosztásba. Kaptam szolgálati autót, szolgálati lakást - mindez óriási dolognak számított a hetvenes évek közepén.

Az új munkahelyemen nehezebb feladatokat kellett ellátnom, mint addig, meg aztán az új munkatársak között nagy divat volt egymás kínálgatása, hét végén pedig a "menyasszony nélküli lakodalmakba" való járogatás - csak így hívtuk a tivornyákat. Egy napon tehát azon vettem észre magam, hogy keményen rászoktam az alkoholizálásra.
Sokat ittam, jól bírta a szervezetem. Hogy mennyit bírtam meginni egyszerre? Az egyik főagronómus haverom egyszer megszámolta: Mátyás sörből huszonkettőt, de néha egyládányit is megittam. Mindennek az lett a szomorú következménye - amit csak később vettek észre az orvosok -, hogy lábon kihordtam egy infarktust. Persze ekkor megijedtem, negligáltam az alkoholt egy időre. Aztán néhány hónap múlva - ahogy mondják, a magyar ember akkor iszik, ha örül, meg ha bánata van - újra megkísértett az alkohol, teljesen visszaestem. Ugyanakkor szakmailag, érdekes módon, előrejutottam, megválasztottak téeszelnöknek - ez azonban csak tovább rontotta a helyzetemet, ugyanis az az elit, akik közé jutottam, még többet ivott és dohányzott.

Ahogy teltek az évek, és én is korosodtam, rátértem a tömény italok, az égetett szesz fogyasztására. Úgy tartom, hogy ez volt a legkeményebb szakasza az életemnek: szerintem az égetett szesz megöli az embert.

Először a lányaim tértek meg, majd a feleségem, Irénke. Sokszor hordtam-vittem őket az istentiszteletekre, volt hát, hogy bementem. Egy napon én is megtértem az Úrhoz - de az első másfél-két évben nemhogy megszűnt volna a probléma, hanem még fokozódott, az addiginál is jobban piáltam. Tettem én mindenféle fogadalmat, de annyira meg voltam kötözve, hogy a melléképületben eldugdostam az italokat, onnan iszogattam. Egyedül hétvégén nem ittam, látogattam az istentiszteleti alkalmakat, arra mindig nagyon vigyáztam, hogy az Úr elé ne menjek úgy. A családom próbált jobb belátásra téríteni, de nem sikerült.

Majd egyszer a lányaim elkezdték mondogatni, hogy apu, neked bűnvallásra kéne menned. Megmondom őszintén, akkor én még azt se értettem, hogy mi az. De csak addig mondogatták, hogy rászántam magam, gondoltam, legalább ezzel is kevesebb lesz, amit szóvá tesznek, hát elmegyek arra a bűnvallásra.

Ezek voltak azok a pillanatok, amikortól fogva én egyetlen kortyot sem ittam, a szám belsejét nem érintette szeszes ital. Ennek most már három éve! Én magam is alig tudtam és tudom a mai napig felfogni, hogy lett visszaút abból a mélységből, ahol voltam. A családom előtt azóta nagyobb lett a tekintélyem, megkapom a kellő tiszteletet, a házasságom is teljesen más."